fbpx
MARKETING STRATÉGIA
AJÁNLATOT KÉREK

A marketing stratégia a mi nézőpontunkból azt jelenti, hogy minden cégnek, aki hozzánk fordul meghatározzuk nemcsak a céljait, de az eszközeivel is, amikkel elérheti azokat.

A marketing stratégia szerves részét képezik az eszközök, a tartalomterv, a tartalomnaptár; mi pedig megmutatjuk, hogyan használd az eszközöket és hogyan költs ahhoz, hogy elérd kitűzött céljaid. Ez egy kitűnő rálátást adhat a cégednek arra, hogy a céljaik bizonyos stratégiákkal hogyan érhetőek el, így a tervezés is sokkal könnyebbé válik. Emellett persze a napi szintű tervezésben, a megvalósításban is részt tudunk venni igény szerint, ugyanakkor csupán egy marketingterv elkészítésére is van lehetőség nálunk. A tervben meghatározzuk a buyerpersonákat (a megszemélyesített célcsoportot), meghatározzuk, hogyan, miként érheted el őket, emellett pedig az időt is, amely optimális az aktuális kampány levezénylésére. Nálunk a különleges helyzetekre vonatkozóan (pl. Covid) a féléves, egyéves terveket akár hónapokra is lebonthatjuk; rugalmasak vagyunk, tehát havonta is újra tudjuk tervezni a stratégiát, hisz a szükséghelyzetek törvényt bontanak.   

Ma már csak többcsatornás online jelenléttel lehet sikeres egy vállalat. Több száz social oldalt kezeltünk, a tapasztalatainkkal tudjuk segíteni céged, vállalkozásod sikerét. Minden célnak kötődnie kell egy tervhez, különben csak álom marad!

KÉRJ AJÁNLATOT MÉG MA!
ÍRD MEG NEKÜNK ELKÉPZELÉSED, EGYEZTESSÜNK!

Az üzenet küldése nem jár megrendelési kötelezettséggel!

VAGY VÁLASSZ CSOMAGJAINK KÖZÜL!