Halloween-es cikkünk után újabb érzékeny témához nyúlunk, ezúttal a november másodikán esedékes Halottak napjához. Mi is ez az ünnep tulajdonképpen? Hogyan viszonyulhatunk hozzá? És még mindig tabu beszélni az elveszített szeretteinkről?
Először is a Halottak napja egy ókori római hagyomány, mely már a 3. századtól jelen volt, azonban csak a 14. században vált hivatalossá. Ez a keresztény ünnep azokért az elhunytakért létezik, akik már nincsenek a világon, azonban az üdvösséget még nem nyerték el, így lelkük a tisztítótűzben ég.
Magyar hagyomány szerint ilyenkor a családok kilátogatnak a temetőkbe elhunyt szeretteik sírhelyeihez, hogy tiszteletüket tegyék, virágot vigyenek, és gyertyát gyújtsanak értük. A gyertya lángja szimbolikusan segít a halottak lelkének megtalálni a békéhez, a túlvilági élethez vezető utat.
Azonban ez a nap lelkileg sokaknak rettenetesen nehéz, ugyanis ezen az ünnepen újra szembe kell nézni a veszteséggel, erre fókuszálni, hisz november másodika rendszerint ezt követeli tőlünk. Többekben felmerül a kérdés, hogy miért kell ezt minden évben megtenni és keresztülmenni rajta lelkileg?
A válasz legtöbbször a hagyományban rejlik; megtesszük, mert gyerekkorunktól kezdve sulykolták belénk, hogy ez a kötelességünk, ez az illendő, azonban a lelki oldalával valahogyan sokak nem tanultak meg dacolni.
Beszélhetünk-e a social medián arról, hogy milyen nehéz egy szerett elvesztése és az ezzel való szembenézés, megbírkózás? Illik-e a személyes érzéseinket a nagyközönség elé tárni?
Minden évben sokan tesznek ezzel kísérletet, és a legtöbbeket zömében támadás éri olvasóközönségétől, amiért promóciós célra használják fel a saját veszteségük, mely nem más, mint közönséges „lájkvadászat”. Azonban hol az igazság? Sokszor még most is tabuként kezeljük a témát, azonban miért ne beszélhetnénk erről nyilvánosan is?
Talán, ha megszólalunk a Halottak napjával kapcsolatban egy-egy személyesebb kinyilatkozással, azzal másoknak is segíthetünk, akik eddig nehézségnek élték meg a november másodikát és nem volt róla kivel beszélniük. A célunk nem a lájkvadászat, hanem az emberi sorsközösség vállalása mindenki mással.
Közelebb hozhatjuk magunkat célközönségünkhöz eme úton, hogyha megmutatjuk; bizony mi is emberből vagyunk, érzünk, és nekünk is éppen olyan nehéz dacolni a veszteséggel, mint bárki másnak. Megszüntetni ilyenkor a gátakat egymás között talán az egyik legfontosabb dolog, amit még elfogadott keretek között megtehetünk a vállalkozásunk magánéletében.
Legutóbbi hozzászólások