Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!

Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleménye szerint a jövő évben összesen 1410 milliárd forintot fordítanak a hazai vállalkozások fejlesztésére, támogatva ezzel azok versenyképességét és növekedését.

A program célja, hogy elősegítse a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlődését és méretbeli növekedését, így jövőre a kormány 1410 milliárd forintot biztosít a versenyképességük növelésére. A „Minden vállalkozásnak legyen honlapja” programban a mikro- és kisvállalkozások 2 éves időtartamban 400 ezer és 1,5 millió forint közötti összeget kaphatnak digitális jelenlétük erősítésére.

Vállalkozásának van már online jelenléte? Ha még nincs, itt az ideje, hogy változtasson!
2024 februárjában elindul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program, amelynek célja, hogy minden vállalkozásnak legyen modern, vevőszerző online jelenléte. Ha Ön még nem használta ki az internet adta lehetőségeket, most akár 1,5 millió forint támogatással léphet be az online térbe – és mi itt vagyunk, hogy mindent elintézzünk Ön helyett!

vállalkozásnak

Forrás, grafika: Saját

Miért fontos a digitális jelenlét?

A mai felgyorsult modern világban az online jelenlét alapfeltétel!
Mit tud hozzáadni az Ön vállalkozásához egy profi weboldal?

  • Könnyebben Önre találnak a potenciális ügyfelek/vásárlók.
  • Új vevőket szerez: ha Ön nincs online, a konkurenciához fordulnak.
  • Vállalkozása a nap 24 órájában elérhetővé válik.
  • Egy jól felépített weboldal növeli a márkaismertséget

Mazuri Marketing – Megbízható partner az induláshoz!

Tudjuk, hogy egy vállalkozás vezetése nem könnyű , számtalan problémával találkozunk nap mint nap

  • Segítünk Önnek a pályázati ügyintézésben.
  • Elmagyarázzuk a feltételeket, és biztosítjuk, hogy minden papírja rendben legyen.
  • Szakértőként végig kísérjük a pályázati folyamatot – Önnek csak annyi dolga van, hogy a sikerre koncentráljon.

Létrehozzuk álmai weboldalát:

Egyedi, modern és az Ön igényeire szabott honlapot készítünk.

  • Tartalmazza az összes fontos funkciót: tárhelyet, céges e-maileket, mobilbarát kialakítást, sőt, ha szeretné, közösségi média integrációt is!
  • A munkafolyamat gördülékenységét segítik webdesigner – grafikus , webfejlesztő és szövegíró kollégáink akik maximális odaadással dolgoznak minden projekten !

Ön megálmodja mi létrehozzuk !

  • Vevőszerző online stratégiát nyújtunk!
  • Tanácsot adunk, hogyan vonzzon be több ügyfelet!
  • SEO-barát megoldásokkal gondoskodunk róla, hogy vállalkozása előkelő helyen jelenjen meg a keresőkben.

Referenciák megtekintése itt: https://mazuri.hu/referenciak/

Miért fontos a vásárlói élmény és hogyan javítható egyszerű módszerekkel?

Miért fontos a vásárlói élmény és hogyan javítható egyszerű módszerekkel?

Az online marketing egyik kulcsfontosságú célja a vásárlók elérése, bevonzása és megtartása, amelyben a vásárlói élmény központi szerepet játszik.

Ez határozza meg, hogy a látogatók milyen benyomással távoznak a weboldalról, illetve visszatérnek-e egyáltalán a jövőben. A pozitív vásárlói élmény nemcsak növeli a konverziókat, de hosszú távon hozzájárul a márkahűség és a vállalkozás sikerének építéséhez is.
Cikkünkben bemutatjuk, miért fontos a vásárlói élmény fejlesztése az online marketingben, milyen hatással van az ügyfél-elégedettségre, és gyakorlati tippeket is adunk a weboldal optimalizálásához és a marketingstratégiák javításához.

Mi a vásárlói élmény, és miért elengedhetetlen az online marketingben?
A vásárlói élmény meghatározása
A vásárlói élmény (Customer Experience, CX) azoknak az interakcióknak az összessége, amelyek során a felhasználók kapcsolatba lépnek egy márkával. Ez magában foglalja a weboldal használhatóságát, a vásárlási folyamat gördülékenységét, valamint az ügyfélszolgálattal való kapcsolatot.

vásárlói élmény

Forrás: Canva/Grafika:Mazuri

A hűséges vásárlók átlagosan tízszer annyit költenek, mint azok, akik csak egyszer vásárolnak.
Amikor a vásárlói élményről beszélünk, érdemes nem csupán az egyes interakciókra koncentrálni, hanem a teljes folyamatot figyelembe venni. Minden ponton, ahol kapcsolatba kerülünk a vásárlókkal, fontos biztosítani a következetes és magas színvonalú élményt. Sokan az árakat okolják a vásárlók lemorzsolódásáért, pedig a vásárlói élmény döntő szerepet játszik ebben. A Wall Street Journal egy cikkében pedig azt állítja:

„Egy vállalat két módon emelkedhet ki a versenyből: vagy kiemelkedő vásárlói élményt nyújt, vagy a legalacsonyabb árakat kínálja.”

A kiváló vásárlói élmény pedig gyakran új ajánlásokhoz vezet.
Lássuk, miért is olyan fontos ez?

  • Növeli az elégedettséget: Ha az ügyfelek gyorsan és egyszerűen érhetik el céljaikat, elégedettebbek lesznek.
  • Javítja a konverziókat: Egy felhasználóbarát weboldal több vásárlást eredményez.
  • Hűséges vásárlókat teremt: Az elégedett ügyfelek visszatérnek, és másoknak is ajánlják a márkát.
  • Versenyelőnyt biztosít: Kiemelheti vállalkozását a zsúfolt piaci térben.
    vásárlói élmény

    Forrás: Canva/Grafika:Mazuri


    Hogyan javíthatod a vásárlói élményt?

  1. Felhasználói felület (UI) és élmény (UX) fejlesztése
  • Könnyen navigálható, gyorsan betöltődő és mobilbarát weboldalt hozz létre.
  • Minimalizáld a vásárlási folyamat lépéseit.
  1. Testreszabott marketing
  • Használj szegmentált e-mail kampányokat és dinamikus tartalmakat, hogy releváns ajánlatokat nyújthass.
  1. Többcsatornás stratégiák alkalmazása
  • Biztosítsd az egységes élményt minden platformon, legyen az weboldal, közösségi média, vagy fizikai üzlet.
  1. Vásárlói visszajelzések figyelembevétele
  • Gyűjts rendszeresen véleményeket, és ezek alapján fejlessze szolgáltatásait.

Ezekkel a lépésekkel nemcsak a vásárlók elégedettségét növelheted, hanem hosszú távon sikeres márkát építhetsz, amely kiemelkedik a versenytársak közül.

Minden vállalkozás mögött van egy történet

Minden vállalkozás mögött van egy történet

Minden vállalkozás mögött ott rejlik egy történet a növekedésről, az átalakulásról, és a sikerhez vezető –sokszor rögös- útról.

A Mazuri Marketingnél ezek a történetek inspirálnak minket nap, mint nap. Legyen szó új termék vagy szolgáltatás piacra lépéséről, a vásárlói bázis növeléséről vagy a vállalkozás márkaismertségének erősítéséről, ügyfeleinkkel közösen dolgozva valósítjuk meg az álmaikat.
Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan segítettünk különböző iparágakban működő partnereinknek, hogy elérjék marketingcéljaikat és még azon is túlmutassanak. Mind a gyártókkal, mind pedig a forgalmazókkal kapcsolatban vagyunk a marketing tevékenységünk során, ezért a kivitelezés mellett a kreatív tervezés, a komplett stratégia és a projektmenedzsment is a munkánk része.

Mivel nem tudnánk az összes történetünket egy cikkbe belepasszírozni, ezért szemezgettünk a szerelemprojektjeink közül:

Lélegzet Kártyák
A Lélegzet kártyák arculat és webshop felépítése, termékfejlesztéssel

Vállalkozás_Lélegzetkártyák

Forrás: Saját

A Lélegzet Kártyák arculatának és webshopjának kialakítása során átfogó megközelítést alkalmaztunk, amely magában foglalta a termékfejlesztést is. A projekt keretében nyomdakész anyagokat terveztünk, és a nyomdával való kommunikációt koordináltuk, egészen a végtermék kézhezvételéig. E folyamat biztosította, hogy a márka vizuális identitása és a webshop zökkenőmentesen összhangban működjön.
Ezt követően a közösségi média hirdetéseinek kezelésére is átvettük a szerepet, ahol stratégiát dolgoztunk ki a márka online jelenlétének erősítésére, célzott kampányokat indítva a potenciális vásárlók elérésére és a márka ismertségének növelésére.

Állati Marketing ügynökség
Magyarországon egyedülálló kis- és nagyállatos cégek, teljeskörűen kiszolgáló ügynökségének készítettünk egyedi logót és webdesignt.

vállalkozás _állati marketing

Forrás: Saját

Jakabfi Dávid
Patissier webshop

Vállalkozás_Jakabfi

Kép: Jakabfi webshop Forrás: Saját

Jakabfi Dáviddal huzamosabb ideje dolgozunk együtt kampányain, social felületein. Legújabb projektünk a webshop fejlesztése volt, amelyen helyet kaptak ellenállhatatlan desszertjei és tanfolyamai egyaránt.

 Fehér Angyal
Teljes arculat és weboldal készítés

Vállalkozás_Fehér Angyal

Forrás: Saját

A projekt keretében átfogóan terveztük és építettük fel a márka teljes arculatát, beleértve a logót és a márkaelemeket. Ezen kívül egy új, modern weboldalt is készítettünk, amely az egyedi design tervünk alapján valósult meg. Célunk az volt, hogy a márka vizuális megjelenése harmonikusan tükrözze annak értékeit és üzenetét, miközben felhasználóbarát élményt nyújt a látogatók számára.

Szabina is minket ajánl:
„Még egyszer szeretném megköszönni mindannyiótok munkáját. Tökéletesen átéreztétek, és vissza tudtátok adni azt a hangulatot, üzenetet, melyet a weboldallal közvetíteni szerettem volna. Tökéletesen elégedett vagyok, és egészen biztos ajánlani foglak benneteket, amikor csak tudlak!

„Gyorsan és precízen dolgoztatok, minden kérésemet elsőre megértettétek és teljesítettétek. Igazi profizmusra vall az is, hogy nem kellett hosszú megbeszélések sorozata ahhoz, hogy azonosulni tudjatok velem és a küldetésemmel. Ennél csodásabb együttműködést el sem tudtam volna képzelni. Nem ez lesz a közös munka vége!”

7 hatékony eszköz, amelyekkel megerősítheted online jelenlétedet

7 hatékony eszköz, amelyekkel megerősítheted online jelenlétedet

Függetlenül attól, hogy milyen iparágban dolgozol vagy milyen típusú vállalkozást vezetsz, az online jelenlét kulcsfontosságú a siker szempontjából. Egy jól felépített digitális stratégia nemcsak növeli a márkád ismertségét, hanem az értékesítéseid számát is fellendítheti.

Ahogy közeledünk az új évhez, érdemes elgondolkodnod azon, hogyan fejlesztheted tovább online megjelenésedet, hogy még több vásárlót érj el. Mutatunk hét olyan eszközt, amelyek nélkülözhetetlenek az online sikerhez.

  1. Egy vonzó és felhasználóbarát weboldal alapkövetelmény

A céges weboldal a digitális jelenlét sarokköve. Egy profi, átlátható és könnyen használható –azaz felhasználóbarát-oldal segít abban, hogy potenciális ügyfeleid könnyen rátaláljanak a szolgáltatásaidra. Az első benyomás rendkívül fontos, ezért érdemes szakemberekre bízni az oldal fejlesztését.

Tipp: Tervezd meg előre az oldal struktúráját – milyen menüpontokat, szövegeket és vizuális tartalmakat szeretnél. Ez nagyban megkönnyíti a megvalósítást.

eszökz

Felhasználóbarát weboldal tervezése II Forrás: Canva/Grafika:Mazuri

  1. Keresőoptimalizálás (SEO)

A SEO lehetővé teszi, hogy weboldalad előkelő helyet foglaljon el a keresőmotorok találati listáján. A releváns kulcsszavak használata segíti a célcsoportodat, hogy könnyebben rád találjanak.

A hatékony SEO három fő eleme:

  • On-page SEO: Az oldalon belüli tartalmak optimalizálása.
  • Off-page SEO: Külső linkek építése, amelyek az oldaladra mutatnak.
  • Technikai SEO: A weboldal technikai beállításainak javítása
eszköz

Forrás: Canva/Grafika:Mazuri

  1. Online hirdetések

A fizetett hirdetések gyors eredményeket hozhatnak. Legyen szó Google, Facebook vagy Instagram hirdetésekről, a célcsoportodra szabott kampányok jelentősen növelhetik az eléréseidet.

Tipp: Használj demográfiai adatok és viselkedési minták alapján szűkített célzást, hogy pontosan azokat érhesd el, akik számára releváns a szolgáltatásod.

  1. Válassz kiemelt platformokat

Koncentrálj azokra az online felületekre, ahol a célcsoportod a legaktívabb. Jobb kevesebb platformra fókuszálni, de ott erősebb jelenlétet kiépíteni, mint szétaprózni az erőforrásaidat.

  1. Megosztásra ösztönző tartalmak készítése

Hozz létre olyan tartalmakat, amelyek megmozgatják az érzelmeket és ösztönzik a követőket a megosztásra. Figyelemfelkeltő címek, izgalmas képek és videók segítenek, hogy minél több emberhez jusson el az üzeneted.

  1. E-mail marketing

Az e-mail marketing még ma is az egyik leghatékonyabb eszköz. Egy jól összeállított e-mail kampány segíthet megtartani a meglévő ügyfeleket és újakat szerezni. Fontos, hogy az e-mailjeid értékes tartalommal bírjanak, és rendszeresen, de nem túl gyakran küldd ki őket.

  1. Vendégcikkek publikálása

Egy másik hatékony módszer az online jelenlét erősítésére a vendégcikkek írása. Más platformokon megjelenve új közönséget érhetsz el, miközben a cikkeidbe ágyazott linkek a saját weboldaladra irányítják az olvasókat.

Az online jelenlét erősítéséhez megfelelő tervezés és folyamatos fejlesztés szükséges. Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, keress minket bizalommal!– Segítünk, hogy a lehető legtöbbet hozd ki vállalkozásodból!

Dubai csoki őrület- TikTok hatás

Dubai csoki őrület- TikTok hatás

Dubai Csokoládé: Marketing tanulságok kicsiknek-nagyoknak

Miért lett virális, és milyen hatást ért  a Dubai csoki „őrület”?

A Dubai Csokoládé, az exkluzív édességek egyik legismertebb márkája, komoly hatást gyakorolt nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai marketing trendekre is. Mi áll a siker mögött, és mit tanulhatnak belőle a magyar vállalkozások? Nézzük meg közelebbről.

A siker titkai: Luxus, innováció és élmény

1. Luxus pozícionálás

A Dubai Csokoládé nem egyszerűen édességet kínál, hanem életérzést. A márka a luxus, az elegancia és a különlegesség szinonimája.

Dubai csokoládé

Dubai csoki, forrás : Jakabfi Dávid

A prémium alapanyagokból készült termékek az exkluzív élményeket kereső vásárlókat célozzák meg. Ez a pozícionálás nemcsak magas árat tesz lehetővé, hanem egy olyan státuszszimbólumot is teremt, amelyet a vásárlók büszkén mutatnak meg.

2. Innováció a termékekben

A márka folyamatosan újít: különleges ízkombinációkkal, limitált szériás termékekkel és egyedi csomagolásokkal vonzza magára a figyelmet.

Az innovációt nemcsak a termékekben, hanem a marketingstratégiában is alkalmazzák, például a közösségi média kreatív kampányaiban.

3. Élményalapú marketing

A Dubai Csokoládé nemcsak egy terméket árul, hanem egy életstílust kommunikál.

Fehér dubai csoki

Fehér dubai csoki, Forrás: Jakabfi Dávid

Az élménymarketing részeként gyakran szerveznek exkluzív kóstolókat, rendezvényeket, és olyan élményt kínálnak, amelyet a vásárlók nem felejtenek el.

Hogyan hatott ez a hazai marketing trendekre?

1. A prémium szegmens felfutása

A Dubai Csokoládé sikere megmutatta, hogy a prémium termékek iránti kereslet folyamatosan növekszik, még a magyar piacon is. Ez számos hazai vállalkozást ösztönzött arra, hogy magasabb árfekvésű, minőségi termékeket vagy szolgáltatásokat kínáljanak, miközben erős márkaidentitást építenek.

2. Az élménymarketing erősödése

A márka példát mutatott abban, hogy az ügyfélélményre épülő marketingstratégiák mennyire hatékonyak lehetnek.

 

 

A hazai piacon egyre több vállalkozás alkalmaz olyan megoldásokat, mint a személyre szabott ajánlatok, rendezvények vagy egyedi vásárlói élmények.

3. Az innováció értéke

A Dubai Csokoládé bebizonyította, hogy a sikerhez elengedhetetlen az állandó megújulás. Ez arra inspirálta a hazai cégeket, hogy ne féljenek kísérletezni új termékekkel, szolgáltatásokkal vagy kommunikációs csatornákkal.

Mit tanulhatnak belőle a magyar vállalkozások?

1. Határozzuk meg a célcsoportunkat!

A Dubai Csokoládé sikere abban rejlik, hogy pontosan tudják, kik a célcsoportjuk, és az üzenetüket kizárólag nekik szólóan alakítják ki. Egy magyar vállalkozásnak is kulcsfontosságú, hogy tisztában legyen azzal, kit szeretne megszólítani.

2. Ne féljünk magasabb árat kérni, ha minőséget kínálunk!

Az árérzékeny magyar piacon is van kereslet a prémium termékekre, ha azok valóban kiemelkedő minőséget és élményt nyújtanak. A Dubai Csokoládé példája azt mutatja, hogy a vásárlók hajlandók többet fizetni a különlegességekért.

3. Építsünk erős márkát

Egy erős márka olyan értéket közvetít, amely túlmutat magán a terméken vagy szolgáltatáson. A megfelelő arculat, kommunikáció és élményelemek beépítése hosszú távon megtérül.

4. Használjuk ki az élménymarketing erejét!

A vásárlók nemcsak termékeket keresnek, hanem emlékeket és élményeket. Érdemes olyan kampányokat és megoldásokat alkalmazni, amelyek maradandó benyomást keltenek.

5. Merjünk innovatívak lenni!

Az állandó megújulás és a kreatív ötletek bevezetése kulcsfontosságú, különösen a telített piacon. A magyar vállalkozások számára ez azt jelentheti, hogy a hagyományos megoldások helyett új csatornákat, eszközöket és technológiákat is bevetnek.

6. Legyünk jelen a TikTok-on!

Bizony a trend innen indult, és erősödött fel. A TikTok egy olyan közvetlen csatorna a vásárlókkal, ahol azonnali hatást lehet elérni.

Ez a platform képes arra, hogy divatot teremtsen, és már rég nem igaz, hogy csak a tizenéveseket lehet rajta elérni. Kreatív tartalmakkal, trendfigyeléssel a bevételeinket is nagyban növelhetjük.

Összegzés

A Dubai Csokoládé sikere nemcsak a luxus termékekre fogékony vásárlóknak köszönhető, hanem annak is, hogy a márka képes egyedi élményt nyújtani és folyamatosan megújulni. Magyar vállalkozások számára inspiráló példa lehet abban, hogyan építsenek erős márkát, alakítsanak ki prémium pozíciót, és hozzanak létre maradandó vásárlói élményeket. A tanulság egyszerű: ha kiemelkedőt nyújtunk, az ügyfelek megtalálnak minket – függetlenül attól, hogy hazai vagy nemzetközi piacról van szó.

Forrás: TikTok.com , jakabfidavid.com , mazuri.hu

Még nem vagy elkésve! 6 +1 tipp a sikeres Black Friday kampányhoz.

Még nem vagy elkésve! 6 +1 tipp a sikeres Black Friday kampányhoz.

A legnagyobb vásárlási szezonok az év végén várnak ránk: Black Friday és karácsonyi kampányok. Ilyenkor a vásárlók aktívan keresnek akciókat, ajándékötleteket, és mindenki a legjobb ajánlatokat akarja elcsípni.

Ahhoz, hogy a vállalkozásod is sikeresen szerepeljen, érdemes időben elkezdeni a felkészülést, de még most sem vagy elkésve! A sikeres kampány nem csupán a gyors profitmaximalizálásról szól, hanem a márkád építéséről és az ügyfélköröd bővítéséről, különösen az év végi értékesítési szezon előtt.

Mikor van a Black Friday 2024-ben?
A Black Friday, amely eredetileg az amerikai hálaadás utáni péntekre esett, 2024-ben november 29-én lesz. Az akciók azonban már a hét előző péntekén, november 22-én is elindulhatnak. Magyarországon is egyre inkább elterjedt a Black Friday, amely a karácsonyi vásárlási szezon előfutáraként hatalmas kedvezményekkel vonzza a vásárlókat.

Tűzd ki a céljaidat
Mielőtt bármilyen kampányba belekezdenél, fontos, hogy tisztában legyél a céljaiddal. Milyen eredményeket szeretnél elérni? Több eladás, nagyobb márkaismertség, vagy új vásárlók szerzése? Ezeket a célokat kell figyelembe venni a kampányod kialakításánál.

Mikor és hogyan kezdj el készülni a Black Friday kampányra?
A Black Friday kampányok nem spontán ötletek, hanem alapos előkészítést igényelnek. A felkészülést érdemes legalább egy hónappal korábban megkezdeni, tehát októberben már aktívan dolgozni kell a kampány részletein. Ehhez elengedhetetlen, hogy áttekintsd a készletet, meghatározd a termékeket, amelyek részt vesznek az akcióban, és felkészülj a technikai és logisztikai kihívásokra is. Ne felejtsd el, hogy a kampány sikeréhez kulcsfontosságú a megfelelő marketing és az előzetes kommunikáció a vásárlók felé.

Hogyan indíts profi Black Friday kampányt webshopban?

  1. Válaszd ki, hogy milyen típusú akcióval szeretnél belépni a Black Friday világába.
  2. Győződj meg róla, hogy a megfelelő termékek elérhetők lesznek az akciók alatt.
  3. Teszteld a weboldalad és szükség esetén végezz fejlesztéseket a megnövekedett forgalom kezelésére.
  4. Határozd meg, hogy kinek szól a kampány, és milyen üzenettel érdemes megszólítani őket.
  5. Gondoskodj arról, hogy az ügyfélszolgálat képes legyen kezelni a megnövekedett keresletet.
  6. Ellenőrizd, hogy az akciós termékek megfelelő mennyiségben elérhetők és a szállítás is gördülékenyen működik.
  7. Gondoskodj arról, hogy minden a tervek szerint alakuljon.
black friday

Forrás: Canva/ Grafika: Mazuri

Hogyan mérd fel, hogy érdemes-e Black Friday kampányt indítani webshop tulajdonosként?
A Black Friday kampány nem minden vállalkozás számára ideális. Ha a célod a márkád ismertségének növelése, a forgalom generálása és adatbázis bővítése, akkor érdemes beszállni. Ha a termékeid nem illeszkednek az akciós kampányokhoz, vagy nem rendelkeznek megfelelő árréssel, akkor érdemes kreatív megoldásokkal próbálkozni, például egyedi kampánytermékekkel vagy ajándékokkal. A versenytársak kampányait is érdemes figyelni, hogy ne maradj le a trendekről.

Miért érdemes egyedi landing page-t készíteni?
A Black Friday kampányok során célszerű egy teljesen egyedi landing page-t készíteni, amely a kampányra összpontosít és nem zavarja meg a webshop általános működését. Az egyedi oldal segíthet a hirdetéseid optimalizálásában és technikai szempontból is előnyös lehet, ha külön szerverre helyezed el az akciós oldalakat a megnövekedett forgalom kezelésére.

Miért fontos a helyes árszabás?
A Black Friday kampányoknál a legfontosabb a megfelelő árszabás meghatározása. Ne próbálj versenyezni a legolcsóbb ajánlatokkal, hanem olyan egyedi ajánlatokat kínálj, amelyek figyelemfelkeltők, ugyanakkor biztosítják a profitot is. Ha az árréssel nem tudsz versenyezni, érdemes egyéb kreatív megoldásokra, például ajándékokkal vagy kuponokkal készülni.

Ne hagyd figyelmen kívül a közösségi médiát
A közösségi média hatalmas szerepet játszik a vásárlók figyelmének felkeltésében. Használj megfelelő hashtag-eket, reklámozd az akciókat,  oszd meg termékeidet különböző formátumokban (például videók, élő közvetítések, kuponkódok). A célzott hirdetések és a közösségi média influencerek bevonása is segíthet növelni a kampányod sikerét.

Ismered a Single Dayt?
A Single Day, vagyis a „Singles’ Day” egy kínai eredetű ünnep, amelyet minden év november 11-én tartanak és világszerte ismertté vált, mint az egyik legnagyobb online vásárlási esemény. Az esemény hatása globális szinten is megfigyelhető, mivel más országok, cégek is csatlakoztak a rendezvényhez, így a Single Day mára már világszerte ismert vásárlási őrületté vált.

single day

Forrás: Canva/ Grafika: Mazuri

Az eleinte inkább vicces anti-Valentin napnak indult Szinglik Napja évről éve rekordokat dönt, és több pénzt költenek itt el minden évben, mint a két nagy amerikai tömegfogyasztói eseményen, a Black Friday-en és a Cyber Monday-en együttvéve. A mostani az első Szinglik napja az Alibaba-alapító Jack Ma távozása óta, akit Daniel Zhang igazgató váltott.

Kínában rekorddöntés történt,1 perc alatt egymilliárd dolláros forgalom a kínai Szinglik Napján

A legjobb marketing eszközök és források vállalkozásoknak

A legjobb marketing eszközök és források vállalkozásoknak

A marketing világában a megfelelő eszközök és források kiválasztása kulcsfontosságú a sikerhez. A digitális korszakban számos lehetőség közül választhatunk, amelyek segítenek elérni a célközönséget, növelni az eladásokat és javítani a márka ismertségét.

Ebben a cikkben áttekintjük a legjobb eszközöket, amelyeket az ügyfelek hasznosíthatnak, és hogyan segíthetnek a vállalkozások fejlődésében.

marketing

Forrás: Canva / Grafika: Mazuri

1. Socialmédia platformok
A közösségi média a marketing egyik legerősebb eszköze, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy közvetlen kapcsolatot építsenek ki a közönséggel.

  • Facebook: A legnépszerűbb platform, ahol a vállalkozások hirdethetik termékeiket, kommunikálhatnak a vásárlókkal, és közvetlenül elérhetik a célcsoportjukat.
  • Instagram: Kiválóan alkalmas vizuális tartalmak megosztására, ideális a divat, szépség és életmód iparágak számára.
  • LinkedIn: A szakmai kapcsolatok építésére és B2B marketingre optimalizált platform.
  • Tiktok– Manapság egyre divatosabb, videós tartalmak megosztására szolgál. Kiváló lehetőség például a szépségiparban tevékenykedőknek, hiszen a folyamatokról készült rövid tartalmak nagyon szépszerűek.

2.E-mail marketing
Az e-mail marketing továbbra is a legnagyobb megtérülést nyújtó marketingformák egyike. A megfelelő és célzott e-mail kampányok segítségével közvetlen kapcsolatot tarthatunk a vásárlókkal és személyre szabott ajánlatokat küldhetünk számukra. A teljesség igénye nélkül, íme néhány példa

  • Mailchimp: Egy népszerű platform, amely lehetővé teszi az e-mailek testreszabását, automatizálását és a teljesítmény nyomon követését.
  • Constant contact: Különösen felhasználóbarát, ideális kisebb vállalkozások számára, akik hatékony e-mail kampányokat szeretnének indítani.
  • SEO (Search Engine Optimization)

A SEO segítségével növelhetjük a weboldalunk láthatóságát a keresőmotorokban, így több organikus látogatót vonzhatunk.

  • Yoast SEO: Ez a WordPress plugin segít optimalizálni a blogbejegyzéseket és a weboldalt a keresőmotorok számára.
  • Google Analytics: Használatával nyomon követhetjük a weboldal forgalmát, megérthetjük a látogatói viselkedést, és az adatok alapján javíthatjuk a SEO stratégiánkat.
marketing

Forrás: Canva / Grafika: Mazuri

3. Tartalomkezelő Rendszerek (CMS)

A CMS, mint például a WordPress vagy a HubSpot, lehetővé teszi, hogy könnyedén kezeljük weboldalunk tartalmát. Ezek az eszközök segítenek a blogbejegyzések, cikkek és egyéb tartalmak egyszerű közzétételében és kezelésében, anélkül hogy mélyebb technikai tudásra lenne szükségünk.
A minőségi tartalom létrehozása és megosztása elengedhetetlen a vásárlói elköteleződés növeléséhez. Az alábbi programok használatához nem kell feltétlenül profinak lenned:

  • Canva: Egy könnyen használható grafikai tervező eszköz, amely lehetővé teszi a vonzó vizuális tartalmak gyors létrehozását.
  • BuzzSumo: Segít azonosítani a legnépszerűbb tartalmakat a piacon, lehetővé téve a trendek nyomon követését és az inspiráció gyűjtését.

4.Hirdetési eszközök
A hirdetések hatékony módot kínálnak a termékek és szolgáltatások népszerűsítésére.

  • Google Ads: A legnagyobb keresőmotoron keresztül történő hirdetés lehetőséget ad arra, hogy célzottan érjük el a potenciális vásárlókat.
  • Facebook Ads: A Facebook hirdetési rendszere lehetővé teszi a rendkívül pontos célzást, így elérhetjük a legrelevánsabb közönséget.

5. Webanalitika
A marketing erőfeszítéseink hatékonyságának nyomon követése elengedhetetlen a folyamatos fejlődéshez.

  • Google Analytics: Részletes elemzéseket nyújt a weboldal teljesítményéről, így könnyedén láthatjuk, mi működik, és mi nem.
  • Hotjar: Ez az eszköz lehetővé teszi a felhasználói viselkedés megértését, hőtérképek és visszajelző űrlapok segítségével.
marketing

Forrás: Canva / Grafika: Mazuri

A marketing eszközök és források széles választéka áll rendelkezésedre, amelyek segíthetnek a vállalkozásod növekedésében. A közösségi média platformok, az e-mail marketing, a SEO, a tartalommarketing, a hirdetési eszközök és a webanalitika mind hozzájárulnak a sikerhez. A megfelelő eszközök kiválasztásával és hatékony használatával a vállalkozások könnyedén elérhetik céljaikat, és versenyelőnyre tehetnek szert a piacon.

A chatbotok és élő chat eszközök ereje

A chatbotok és élő chat eszközök ereje

A digitális világban egyre inkább előtérbe kerül a kommunikáció automatizálása, amelyben a chatbotok és élő chat eszközök fontos szerepet játszanak.

Ezek az eszközök lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy valós idejű támogatást nyújtsanak ügyfeleiknek, javítsák az ügyfélélményt és hatékonyabbá tegyék a kommunikációt. De vajon mennyire hatékonyak ezek az eszközök, és hogyan reagálnak rájuk az emberek?

Mi az a chatbot és élő chat eszköz?
A chatbot egy olyan mesterséges intelligencia alapú alkalmazás, amely előre meghatározott válaszok alapján kommunikál az emberekkel. Automatikusan kezeli az ügyfelek kérdéseit, és előre programozott válaszokat ad a leggyakoribb problémákra, információkra vagy kérdésekre. Az élő chat ezzel szemben lehetőséget biztosít arra, hogy egy valódi személy valós időben válaszoljon az ügyfelek kérdéseire egy online chat felületen keresztül.

élő chat chatbot

Forrás: Canva / Grafika: Mazuri

Gyakorlati alkalmazásuk
A chatbotok és élő chat eszközök széles körben alkalmazhatók az ügyfélszolgálat, marketing, és értékesítés terén. Íme néhány gyakorlati példa:

Ügyfélszolgálat
A chatbotok éjjel-nappal elérhetők, így az ügyfelek kérdéseikre azonnali választ kaphatnak, még munkaidőn kívül is.  Olyan alapvető problémákra kaphatunk választ, mint például a rendelésünk állapota vagy általános, gyakori kérdések megválaszolása.

Marketing
A chatbotok segíthetnek az ügyfélkapcsolatok építésében, például személyre szabott ajánlatokat küldhetnek vagy segíthetnek a vásárlói kérdőívek kitöltésében.

Értékesítés
Az élő chat eszközök kiválóak az értékesítés során, mivel lehetőséget adnak az ügyfeleknek, hogy valós idejű válaszokat kapjanak a termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre.

Előnyök

  • Idő- és költséghatékonyság
    A chatbotok jelentős mértékben tehermentesíthetik az emberi erőforrásokat, hiszen az egyszerűbb kérdések megválaszolásához nincs szükség ügyfélszolgálati munkatársakra. Ezzel csökkenthetők a költségek, ez gyorsabb ügyfélkiszolgálást eredményez.
  • Állandó elérhetőség
    A chatbotok folyamatosan elérhetők, így az ügyfelek bármikor kapcsolatba léphetnek az adott vállalkozással. Ez különösen fontos olyan nemzetközi cégek esetében, amelyek különböző időzónákban működnek.
  • Skálázhatóság
    A chatbotok képesek egyszerre több ügyféllel is interakcióba lépni, anélkül hogy túlterheltek lennének. Ez különösen hasznos nagy forgalmú időszakokban, mint például ünnepek vagy kampányok alatt.
  • Adatgyűjtés
    A chatbotok értékes adatokat gyűjtenek az ügyfelekről, például preferenciáikat, problémáikat, vásárlási szokásaikat. Ezek az adatok segíthetnek a vállalkozásoknak a marketingstratégiák finomhangolásában.

Hátrányok

  • Korlátozott válaszok
    A chatbotok gyakran csak előre meghatározott válaszokat tudnak adni, és nem képesek minden szituációt kezelni. Ha a kérdés túl komplex, az ügyfél frusztrált lehet, mivel nem kap kielégítő választ.
  • Érzelmek hiánya
    Az emberek gyakran azt várják el, hogy egy ügyfélszolgálati beszélgetés során emberi érzékenységgel, empátiával találkozzanak. A chatbotok nem képesek érzelmekre reagálni vagy empatikusan viselkedni, ami problémás lehet bizonyos helyzetekben.
  • Technikai problémák
    Ha a chatbot rosszul van beállítva vagy nem képes megfelelően értelmezni a felhasználó szándékait, akkor az ügyfélélmény jelentősen romlik. Ez negatívan befolyásolhatja az ügyfélkapcsolatokat és a márkahűséget.

Forrás: Canva / Grafika: Mazuri

Szeretik-e az emberek a chatbotokat?
Az emberek véleménye a chatbotokról vegyes. Míg egyesek értékelik a gyors válaszokat és az egyszerű problémák azonnali megoldását, mások frusztrálónak találhatják a chatbotok korlátozott képességeit. Az élő chat viszont általában pozitívabb fogadtatásra talál, mivel az ügyfelek valós időben kommunikálhatnak egy másik emberrel, aki jobban megérti az egyedi igényeiket.

Egyes tanulmányok szerint a chatbotokat használó emberek nagy része elégedett az egyszerűbb feladatok megoldásával, mint például az információkérés vagy rendeléskövetés. Ugyanakkor bonyolultabb kérdések esetén sokan inkább preferálják az emberi segítséget.

élő chat chatbot

Forrás: Canva / Grafika: Mazuri

A chatbotok és élő chat eszközök egyre fontosabb szerepet töltenek be a digitális ügyfél-kommunikációban. Míg a chatbotok hatékonyan kezelik az egyszerűbb, ismétlődő feladatokat, addig az élő chat kiválóan alkalmas arra, hogy személyre szabott megoldásokat nyújtson az ügyfeleknek. Mindkét eszköznek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de ha megfelelően alkalmazzák őket, jelentős versenyelőnyt biztosíthatnak a vállalkozások számára. A kulcs az, hogy a chatbotokat és az élő chat eszközöket egymás mellett, a megfelelő kontextusban használjuk, így biztosítva a legjobb ügyfélélményt.

Irány a Magyar Marketing Fesztivál 2025-ben is!

Irány a Magyar Marketing Fesztivál 2025-ben is!

Üzleti évnyitó a kis- és középvállalkozások vezetőinek, marketing döntéshozóinak, vállalkozóknak! – 2014 óta.
Készülj fel velünk Te is a 2025-ös év kihívásaira, ismerd meg elsőként a legújabb üzleti és trendeket, változásokat!

Forrás: Magyar Marketing Fesztivál

Már 2014 óta élvezhetjük a Magyar Marketing Fesztivál inspiráló légkörét. Szakmai vezetőnk, Nebehaj Vanda a 2025-ös évben is előadóként segíti az érdeklődőket. Az előadásban a versenytárselemzésnek a fő pontjait emeli ki gyakorlati példákkal fűszerezve, és kevéssé ismert technikai módszereket is megoszt.  Előadásának címe: „Konkurenciaelemzés 2025-ben: Miért és hogyan csináld hatékonyan?”

Forrás: Magyar Marketing Fesztivál

A Magyar Marketing Fesztivál az egyik legjelentősebb hazai szakmai esemény, amely a kis- és középvállalkozások számára kínál értékes marketingtudást és bemutatja a legfrissebb trendeket. Az eseményen több mint 1500 döntéshozó és vállalkozó gyűlik össze, hogy részt vegyenek különféle előadásokon és workshopokon, melyek a legújabb technológiákat, stratégiákat és eszközöket mutatják be. A fesztivál egyik különlegessége, hogy gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást nyújt, így a résztvevők azonnali versenyelőnyt szerezhetnek a dinamikusan változó piaci környezetben. Az előadók és a workshopok vezető szakértők, akik a magyar marketing világában már bizonyítottak, így a résztvevők hiteles és naprakész információkkal gazdagodhatnak.

Emellett a networking lehetőségek is kiemelkedőek, hiszen az eseményen számos üzleti kapcsolat alakulhat ki, amelyek később értékes partnerségekké válhatnak. A fesztivál továbbá marketinges és üzleti díjakkal is jutalmazza a legjobb gyakorlatokat és eredményeket, ezzel is ösztönözve a résztvevőket a további fejlődésre.

marketing

Forrás: Magyar Marketing Fesztivál

A Networking terem több alkalommal nyitja meg kapuit a nap folyamán, lehetőséget biztosítva ezzel a hasonló gondolkodású vezetőknek és döntéshozóknak, a szervezett kereteken belüli ismerkedésre és üzleti kapcsolatok kialakítására. Egy nap alatt akár 100 új partnerrel is találkozhatsz, akikkel hamar elindulhat az együttműködés. Ehhez a „Kapcsolatépítő”-jegy szükséges. Újdonságként pedig kiemelném, hogy minden résztvevő automatikusan tagja lesz a KKVMátrix hálózatnak, amely több ezer döntéshozót fog össze, a a jegyvásárlók pedig a közös MMF365 Facebook-csoportban is kapcsolatot tarthatnak.

marketing

Forrás: Magyar Marketing Fesztivál

A fesztiválra mindazoknak érdemes ellátogatni, akik szeretnék növelni vállalkozásuk hatékonyságát, megismerkedni a legújabb marketingeszközökkel és stratégiákkal és a legfrissebb trendekből előnyt kovácsolni. Ez az esemény remek lehetőség arra, hogy a vállalkozók fejlesszék tudásukat és kapcsolatokat építsenek az iparág legjobbjai között.

Értékesítési tölcsér- út a vásárlóid szívéhez

Értékesítési tölcsér- út a vásárlóid szívéhez

Az értékesítési tölcsér (más néven sales funnel) mindannyiunk életében jelen van, függetlenül attól, hogy tudunk róla vagy sem. Ha azonban tudatosan foglalkozol vele, sokkal hatékonyabban adhatod el a termékedet vagy szolgáltatásodat.

Kezdjünk is bele!

Mi az értékesítési tölcsér, azaz sales funnel?

Az értékesítési tölcsér vizuálisan ábrázolja a vásárlók útját, az első találkozási ponttól a befejezett vásárlásig vagy üzletkötésig. Egyszerűbben fogalmazva, a sales funnel az a folyamat, amelyen a weboldal látogatója végighalad a vásárlásig. Fontos megérteni, hogy nem minden látogató jut el a tölcsér aljára, de a megfelelő eszközökkel befolyásolhatod, hányan jutnak el a funnel végére. Bár napjainkban a digitális marketing terjedésével a sales funnel szorosabb kapcsolatba került az online világgal, nem csupán a weben létezik. Például, amikor belépsz egy boltba, az eladó segít a döntésben, ami szintén egy értékesítési tölcsér folyamat.

Mi a különbség a sales funnel és a marketing funnel között?

A sales funnel és a marketing funnel szorosan összekapcsolódik, sokszor egymás szinonimájaként is használják őket. Azonban a kettő között lényeges eltérések vannak:
A Marketing funnel célja, hogy a célcsoport megismerje a márkát, főként a lead generálásra és lead gondozásra fókuszál.
A Sales funnel célja a potenciális vásárlók azonosítása és azok vásárlóvá konvertálása.
A marketing és sales területek közeledése miatt ma már inkább a konverziós tölcsérről (conversion funnel) beszélhetünk, amely a két megközelítést ötvözi.

értékesítési tölcsér

Forrás: Canva

Miért fontos az értékesítési tölcsér?

Az értékesítési tölcsér vizuális ábrázolása lehetővé teszi a vásárlási folyamatok jobb megértését, ezáltal hatékonyabb marketing stratégiák kialakítását. Az alábbiakban bemutatjuk a tölcsér legfontosabb előnyeit:

  • Optimalizálható
    Az értékesítési tölcsér segítségével könnyen azonosíthatod azokat a pontokat, ahol a látogatók elakadnak. Ha ezeken a helyeken javítasz, jelentősen növelheted a konverziós arányodat. Ezt nevezik konverzió optimalizálásnak (CRO).
  • Automatizálható
    Egy jól felépített funnel automatizálható, ami erőforrást takarít meg és lehetővé teszi a növekedést. Az automatizáció révén hatékonyabban kezelheted a potenciális vásárlókat.
  • Mérhető
    Az értékesítési tölcsér segítségével a marketing és sales tevékenységek könnyen mérhetők. A megfelelő metrikák használatával könnyedén kiderítheted, hogy a megfelelő tevékenységekre fordítod-e az idődet.
  • Megfelelő üzenet a megfelelő időben
    Például, ha bluetooth fejhallgatót szeretnél vásárolni, előbb a termék előnyeit szeretnéd megismerni, nem pedig az árakat. A megfelelő üzenetek megfelelő időben történő átadása kulcsfontosságú.
  • Segíti a marketing és sales tevékenységek összehangolását
    Az értékesítési tölcsér segítségével a leadek nem vesznek el, hanem a marketing által szerzett leadek a megfelelő folyamaton keresztül jutnak el a sales csapathoz.
  • Erősíti a lojalitást
    A folyamatos kommunikáció és támogatás erősíti a fogyasztó elköteleződését a márka iránt, ami hosszú távú kapcsolatok kialakítását segíti elő.
  • Időt spórol
    A tölcsér tetején a komolytalan érdeklődők kiesnek, ami jelentős időmegtakarítást eredményez a sales csapat számára.
Értékesítési tölcsér

Forrás: Canva

Sales funnel felépítése
Az értékesítési tölcsér különböző modellek szerint építhető fel. Az egyik legismertebb talán az AIDA modell, amely a következő elemekből áll: Awareness (Figyelem), Interest (Érdeklődés), Decision (Döntés) és Action (Cselekvés).

A digitális környezetben az alábbi lépések kerülnek előtérbe:

  1. Awareness (Figyelem): Felhívod a potenciális vásárlók figyelmét.
  2. Interest (Érdeklődés): Érdeklődést keltesz a terméked iránt.
  3. Consideration (Fontolgatás): A potenciális vásárlók mérlegelik az ajánlatot.
  4. Intent (Szándék): A vásárlók szándékot mutatnak a vásárlásra.
  5. Evaluation (Értékelés): A termékek összehasonlítása történik.
  6. Purchase (Vásárlás): A vásárlás végrehajtása.

Minden szakasz más megközelítést és kommunikációt igényel. Ha nem a megfelelő üzenetet küldöd a megfelelő időben, az ronthatja az ügyféltapasztalatot.

Az értékesítési tölcsér lényegi elemei közé tartoznak:

  • Lead generation (Lead generálás): Az új érdeklődők vonzása.
  • Lead nurture (Lead gondozás): Az érdeklődők folyamatos tájékoztatása és meggyőzése.
  • Sales (Értékesítés): A vásárlás végrehajtása.

Hogy ezen belül mennyi lépést hozol létre, az a saját üzleti modelledtől és a termék vagy szolgáltatás kínálatától függ.

Hogyan állítsd össze az értékesítési tölcséred?

  1. Ismerd meg a célközönséged
    Kezdd azzal, hogy alaposan megismered a célcsoportodat, beleértve a preferenciáikat, igényeiket és vásárlási szokásaikat. Használj piackutatást és kérdőíveket a releváns információk összegyűjtéséhez.
  2. Tartsd szem előtt a vásárlási folyamatot
    Állítsd fel a vásárlási folyamat különböző szakaszait, és azokat a lépéseket, amelyeken a potenciális ügyfelek áthaladnak.
  3. Használj megfelelő eszközöket
    Használj olyan marketing és sales eszközöket, mint például CRM rendszerek, e-mail marketing szoftverek és webanalitikai eszközök az értékesítési tölcsér hatékony kezeléséhez.
  4. Tesztelj és optimalizálj
    Folyamatosan tesztelj különböző stratégiákat és üzeneteket, hogy megtudd, mi működik a legjobban. A/B teszteléssel azonosíthatod a legjobban teljesítő elemeket.
Értékesítési tölcsér

Forrás: Saját

Értékesítési tölcsér optimalizálása
Az értékesítési tölcsér optimalizálása folyamatos folyamat, amelynek célja a konverziók növelése. Az alábbiakban néhány tipp a hatékony optimalizáláshoz:

  • Figyeld a vásárlói viselkedést, és elemezd a konverziós arányokat!
  • Kísérletezz különböző marketing üzenetekkel és ajánlatokkal!
  • Használj visszajelzéseket a vásárlóktól a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséhez!

A sales funnel hatékony használata nemcsak a vásárlások számát növeli, hanem a vásárlói élményt is javítja. Ha a megfelelő lépéseket követed, az értékesítési tölcsér valóban segíthet a céged fejlődésében.

Profi segítségre van szükséged? Vedd fel velünk a kapcsolatot!